Cím: 3534 Miskolc
Kiss Tábornok u. 42
suli@dig-misk.edu.hu
Telefon: (46) 370-701
Határtalanul! Program

„Határtalanul!” a Felvidéken

 

   Március 9. és 12. között a Diósgyőri Gimnázium 7. H osztálya a „Határtalanul” pályázat keretében Felvidéki kiránduláson vehetett részt. A tanulmányút célja a határon túli magyar emlékek megismerése, a történelmi ismeretek elmélyítése és az ott lakó magyarsággal való kapcsolatfelvétel és ismerkedés volt.

 

   A Kassára vezető út viszonylag rövidnek mondható, az idő gyorsan elröpült, de ismereteket már ez alatt is szerezhettünk, hiszen mindent megtudtunk az Európai unión belül való határátlépés szabályairól. Amikor megérkeztünk a városba, kisebb csoportokra osztva kerestük meg a belváros nevezetességeit. Így például a színházat, a régi városházát, az Orbán tornyot, a Miklós börtönt, a Szent Erzsébet dómot és a Rodostó házat. Utána meglátogattuk az Andrássy mauzóleumot. Majd következő megállónk egy közeli lovarda volt. Itt sajnos a tervezett lovaglás a rossz idő miatt elmaradt, de első napunk így is élmény dúsan telt. A szállásunkra megérkezve elosztottuk egymás közt a szobákat, majd vacsora után csapatokat alakítottunk és megoldottuk az aznapi feladatokat.

 

   Másnap először a királyhelmeci általános iskolát kerestük fel, ahol megismerkedtünk és összebarátkoztunk a helyiekkel. Ezután körbejártuk a várost és megtudtunk néhány érdekes információt róla. Ezután a leleszi kolostorban a premontrei apátság szerzeteseinek életéről tudhatunk meg néhány dolgot, kezdve a szerzetesrend megalakulásától, a mindennapjaikon át - a jelentőségüket is érintve – a megszűnésükig. A helyi polgármesteri hivatalban megpihentünk egy kicsit, majd folytattuk utunkat a kövesdi várba. A viharos erejű szél ellenére is érdekes élményben volt részünk. A szállásra visszatérve papírra vetettük gondolatainkat az aznapi élményekkel kapcsolatban.

 

   A harmadik nap reggelén Dobóruszkára indultunk, ahol Dobó István és családja életét ismertük meg alaposabban. A szirénfalvi tájház volt következő állomásunk ahol a nem is olyan régmúlt élet eszközeit és azok használatát vehettük szemügyre. Nagyszelmenc Szlovákia és Ukrajna határa által kettévágott faluja következett még ebéd előtt, aminek nagyon szomorú sorsa mindenkit megérintett. Az elköltött ebéd után, meglátogattuk az imregi kolostort, melyben nem is olyan rég még szerzetesek éltek. Ezután a zempléni földvárhoz mentünk, ahol magyar mondákat hallgattunk idegenvezetőnk jóvoltából. Eljutottunk a Nemzeti Sírkertbe is, ahol megismerhettük a magyarok több ezer évre visszanyúló történetét és az akkori szokásaikat.

 

   A negyedik napon Deregnyőn, azaz a szállásunknak otthont adó faluban néztünk körül. A nevezetes épületek megtekintése után ismét a közeli lovardába mentünk, ahol bepótoltuk az első nap elmaradt lovaglást. Miután megebédeltünk, Borsiba, II. Rákóczi Ferenc szülőfalujába mentünk. Az ő életét is részletesen megismerhettük, mielőtt hazaindultunk volna.

 

   Bár minden este fáradtan tértünk vissza a szállásra, mindenki nagyon jól érezte magát. A rengeteg ismeret pedig, amelyekkel gazdagabbak lettünk, egész biztosan hasznára válnak mindenkinek.

 

Orosz Csaba 7. H

Tartalmi és pénzügyi beszámoló   >>>

Miskolc - indulás
Deregnyő - térképkészítés
Borsi - Rákóczi ház