Cím: 3534 Miskolc
Kiss Tábornok u. 42
suli@dig-misk.edu.hu
Telefon: (46) 370-701
Az iskoláról röviden

Iskolánk elődje az 1917-ben Ungvárról Miskolcra települt Magyar Királyi Állami Főreáliskola. Ez az intézmény továbbtanulást biztosító nyolcosztályos iskola volt. Az iskola 1922-ben vette fel Hunfalvy János földrajztudós nevét. 1934-ben az intézmény gimnáziumi rangot kapott. A második világháború alatt 1939-től 1945-ig Kassán működött, majd 1945-től ismét Miskolcra, pontosabban Diósgyőrbe került. Az 1950/51-es tanév már a jelenlegi épületben kezdődött meg. Ezt követően az iskola nevét Kilián György Gimnáziumra változtatták. 1997-ben  a diósgyőri városrészhez kötődés hangsúlyosabb kifejezése érdekében iskolánk felvette a Diósgyőri Gimnázium nevet.

2024.03.25  Papírgyűjtés

Az április 15-17-re tervezett papírgyűjtés elmarad. Ha valakinek sok papír halmozódott fel az otthonában, akkor azokat arra kérjük, hogy vigyék el a Lórántffy Zsuzsanna utcán található Tisza-Bérc Kft. telephelyére. A kapott összeget pedig adják oda az osztályfőnöknek, hogy ezzel is az osztálypénzt tudják gyarapítani.

Akik szeretnének használt sütőolajat és elemet hozni, azok megtehetik ugyanebben az időpontban (április 15-17.). Ezek gyűjtésére egész évben rendelkezésre állnak gyűjtőedényeink.

2024.03.22  A 2023/2024-es tanév tavaszi szünidei gyermekétkeztetésről

Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője a 2023/2024-es tanév tavaszi szünidei gyermekétkeztetésről az alábbi információkat osztotta meg:

Az étkeztetés időtartama:

2024. március 28. – 2024. április 5. közötti munkanapokon
(összesen 5 munkanap)

Helyszínek:

1. Belvárosi Konyha (volt központi leánykollégium) - 3525 Miskolc, Pálóczy utca. 1.

2. Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - 3534 Miskolc, Könyves Kálmán utca 2.

3. Miskolci Petőfi Sándor Kollégium - 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky utca 33.

4. Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola  - 3524 Miskolc, Pattantyús u. 2.

 

2024.03.14  Ideiglenes rangsor

REMÉLHETŐLEG NEM HIBÁZTUNK, DE KÉRJÜK, HOGY ELLENŐRIZZÉTEK A PONTSZÁMOKAT!

A KÖZPONTI MÓDOSÍTÓ TANULÓI ADATLAPON NEM KELL AZ ISKOLÁK ÉS TANULMÁNYI TERÜLETEK SORRENDJÉT MEGVÁLTOZTATNI KIZÁRÓLAG AZÉRT, MERT A FELVÉTELI RANGSOR ALAPJÁN KEVÉS AZ ESÉLYE A TANULÓNAK AZ ADOTT KÉPZÉSI TERÜLETRE BEKERÜLNI! A SORREND AZT FEJEZI KI, HOGY A FELVÉTELIZŐ MILYEN SORRENDBEN SZERETNE AZ EGYES INTÉZMÉNYEK EGYES TAGOZATAIRA BEKERÜLNI.

6 évfolyamos emelt szintű angol nyelvi osztály >>>
5 évfolyamos emelt szintű angol nyelvi képzés >>>
5 évfolyamos emelt szintű digitális kultúra képzés   >>>
4 évfolyamos köznevelési típusú sportiskolai osztály >>>
4 évfolyamos általános tantervű osztály >>>

2024.03.13  Angol szóbeli felvételi és testnevelés alkalmassági vizsga eredményei

Angol szóbeli eredmények (oktatási azonosító szerint) >>> 

Testnevelés alkalmassági vizsga eredmények (oktatási azonosító szerint) >>> 

2024.03.07  Szóbeli vizsga (emelt szintű angol nyelvi képzés előkészítő évfolyammal)

A felvételi időpontja: 2024. március 12. (kedd) 1300 óra

Beosztás >>>

2024.03.06  Jelentkezés köznevelési típusú sportiskolai osztályba

Felvételi alkalmassági vizsga időpontja: 2024. március 7. (csütörtök) 1300 óra.

A vizsgára az alább felsorolt okmányokat és felszereléseket hozzák a tanulók:

  • sportöltözet
  • érvényes sportorvosi igazolás (vagy másolata)
  • egyesületi ajánlás 
  • diákigazolvány

Az alkalmassági vizsga követelményei a 8. évfolyam tanulói számára >>>

Az alkalmassági vizsga részei videón >>>

2024.01.23  Írásbeli felvételi dolgozatok eredménye

Az értékelő lapokat a diákok, szülők személyesen átvehetik a megtekintéskor!

Hatodikosok eredménye oktatási azonosító szerint >>>

Nyolcadikosok eredménye oktatási azonosító szerint >>>

Megtekintés időpontja: 2024. január 25. (csütörtök) 800 -1600 

 

2024.01.15  Magyar nyelvhasználati verseny

6. osztályosok nyelvhasználati versenyének eredménye megtekinthető az alábbi linkre kattintva. 

2024.01.15  Központi írásbeli felvételi vizsga

A vizsga időpontja: 2024.01.20. (szombat) 1000 óra

A központi írásbeli vizsgával kapcsolatos legfontosabb tudnivalók >>>

A hatodikosok terembeosztása oktatási azonosító szerint >>>

A nyolcadikosok terembeosztása oktatási azonosító szerint >>>

A dolgozatok megtekintésével kapcsolatos tudnivalók >>>

2023.12.08  Tehetségkutató testnevelési felmérés

2023. december 11-én 13 órától került megrendezésre iskolánk Tehetségkutató versenye testnevelés tantárgyból. A megmérettetés célja az erőfelmérés és a felkészülés volt azon tanulók számára, akik a köznevelési típusú sportosztályba szeretnének jelentkezni.

 

 

2023.11.06  Nyílt nap

A Diósgyőri Gimnáziumban nyílt napokat tartunk az érdeklődő szülők és diákok részére 2023. november 8-án és 16-án 13 órai kezdettel, melyre szeretettel hívunk és várunk mindenkit. 

2023.10.10  Beiskolázás

Induló osztályok >>>

Felvételi tájékoztató >>>

Szóbeli angol felvételi (emelt szintű angol nyelvi képzés előkészítő évfolyammal, 2024. március 12. 13 órától) >>>

Testnevelés alkalmassági vizsga (2024. március 7. 13 óra) >>>


           

2023.09.28  XXXV. Kamarás Kupa

Iskolánkban, a Diósgyőri Gimnáziumban XXXV. alkalommal kerül megrendezésre a Kamarás Kupa elnevezésű középiskolás leány és fiú kosárlabda torna.

Tervezett időpontja: 2023. október 3-4.

2023.09.21  Játékos tantárgyi vetélkedő

A 2023/2024-es tanévben is meghirdetjük játékos tantárgyi vetélkedőnket 8. osztályos tanulók számára magyar, földrajz, fizika, történelem és testnevelés tantárgyakhoz kapcsolódóan.

A vetélkedővel azt a célunkat szeretnénk elérni, hogy a gimnáziumunk iránt érdeklődő diákok játékos formában ismerkedjenek meg az iskola épületével, hagyományaival, történetével, és így bepillantást nyerhessenek a Diósgyőri Gimnázium mindennapjaiba.

A vetélkedő időpontja: 2023. október 26. 1400

 

2023.09.14  Sítábor

Kedves Diákok és Szülők!

Idén is megrendezzük, a minden évben hagyományosan megrendezésre kerülő sítáborunkat. Az előző évekhez hasonló jó hangulat és értékes élmények reményében utazunk Murauba (Ausztria).

Diákjaink mellett szülők, ismerősök, barátok jelentkezését is várjuk.

2023.09.11  Iskolalátogatási igazolás változása

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. szeptember 1-jétől hatályba lépett a 2023. évi XXVIII. törvény a családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról.

A törvényi változás érinti a tanulói jogviszony igazolását.

„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosítása (2023. szeptember 1. napjától hatályos)

46/A. § (1) A tankötelezettség időtartama alatt, annak a tanévnek a végéig, amelyben

a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, a tanulói jogviszony igazolása – törvényben vagy

kormányrendeletben meghatározott kivétellel – a szülőtől, a törvényes képviselőtől vagy a

tanulótól nem kérhető.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt tanévet követő évtől a tanulói jogviszony – törvényben

vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – érvényes diákigazolvánnyal

igazolható.”

A fenti törvény értelmében bizonyos ügytípusok esetében nem kérhetik a tanulói jogviszony iskolalátogatási igazolással történő igazolását, ezért ezen ügyek kapcsán nem áll módunkban ilyen igazolást kiadni.

Az érintett ügytípusok (folyamatosan frissülő) listáját az alábbi helyen tekinthetik meg:

https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/igazolvanyok/
Csaladok_ugyintezesnek_egyszerusitese_ugytipusok.pdf

2023.09.08  Előkészítő tanfolyamok

Középiskolai tanulmányokra előkészítő tanfolyamok a Diósgyőri Gimnáziumban. >>>

2023.09.05  Szülői értekezlet

Tisztelt Szülők!

2023. szeptember 13-án (szerda) 16 órától a 7.H, 9.A, 9.B és 9.Ny osztályoknak közös tájékoztató értekezletet tartunk.

Az osztályok szülői értekezletei 17 órától kezdődnek az osztálytermekben.

A Szülői Választmány gyűlése 2023. szeptember 14-én 17 órától lesz a díszteremben.

2023.08.30  Tanévkezdés

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Tanévnyitó ünnepségünket 2023. szeptember 1-jén 800 órakor tartjuk.

Ezen a napon formaruha viselete kötelező.

Minden további szükséges információt a nap folyamán az osztályfőnökök ismertetnek.

2023.08.21  Pótvizsga időpontja

A 2022/2023-as tanévet lezáró pótvizsga időpontja: 

2023. augusztus 28.  900 óra

Kérjük, hogy a tanulók tollat feltétlenül hozzanak magukkal. A matematika pótvizsgára szerkesztőeszközök (vonalzók, körző) és számológép is szükséges.

2023.06.30  Ügyeleti napok

Iskolánkban, a nyári szünetben a következő szerdai napokon tartunk
ügyeletet 900 - 1300 óráig:

július 5.

július 19.

augusztus 2.

augusztus 16.

2023.04.21  Felvételi eredmény

A 2023/24-es tanévre felvételt nyert tanulók oktatási azonosítói >>>

2023.04.05  2023.04.01-től érvényes étkezési térítési díjak

2023.02.02  Jelentkezés hat évfolyamos képzésre

A jelentkezés egyénileg történik a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerben. A felvételi lapok kézi kitöltésére nincs lehetőség. Az egyéni jelentkezők számára írt tájékoztatás elérhető a www.oktatas.hu honlapon a

/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/egyeni_jelentkezes_menete

menüpont alatt.

Kérjük az értékelő lapot a felületen feltölteni és a jelentkezési lapon a Tanulmányi eredmények táblázatban az 5. év végi és a 6. félévi eredményeket tüntessék fel magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, idegen nyelv és történelem tantárgyakból.

2023.01.16  Diákszínjátszók tehetséggondozása

Még az előző tanévben indult, és 2022. december 31-ével zártuk le véglegesen az NTP-INNOV-21-0283 azonosítójú és Színjátszók tehetséggondozó programja a Diósgyőri Gimnáziumban című tehetséggondozó programunkat.

A program során 136 óra fejlesztő foglalkozás egy 1 napos tanulmányi út és egy 4 órás, szülők, hozzátartozók bevonásával történő interaktív foglalkozás is megvalósult, összesen 20 diák bevonásával. A fejlesztő foglalkozásokon az általános és színjátszó kompetenciák fejlesztésén túl a tehetségterülethez kapcsolódóan digitális kompetenciák fejlesztését is végeztük, valamint mozgástréningeket is tartottunk.

Projektmunka keretében a Nagy Attila '56-ja című előadást állítottuk színpadra. A tanulmányi út alkalmával a Víg Színházban megtekintettük A padlás című ikonikus előadást, majd színházbejáráson is részt vehettünk, ahol megismerkedhettünk az ország egyik legjelentősebb színházi épületével és annak történetével. A 4 órás interaktív foglalkozás, valamint a zárórendezvény keretében a szülők, hozzátartozók és más érdeklődők is megismerhették a program célkitűzéseit, munkamódszereit és tapasztalatait.

Az összesen 2 235 000 Ft-os támogatásból eszközbeszerzéseket is megvalósíthattunk, így olyan eszközökkel (pl.: laptop, koordinációs ernyő, stb.) gazdagodtunk, melyek a későbbiekben is segítik majd a diákszínjátszást, illetve a tanulók fejlesztését.

Fényképtár

2023.01.11  Euroexam Nyelvvizsga Központ

Iskolánk az elmúlt év végén együttműködési megállapodást kötött az Euroexam Nyelvvizsga Központtal, hogy közösen segítsük diákjainkat a nyelvvizsgára való felkészülésben. Az együttműködés keretében felkészítő anyagokkal, workshopokkal és online feladatokkal támogatják az eredményes vizsgázást.

Az érdeklődők az Euroexam logóra kattintva részletes tájékoztatást kaphatnak erről a vizsgáról. 

 

2022.11.29  Téli szünidei gyermekétkeztetés

Tisztelt Szülő, Gondviselő!

Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője a 2022/2023-as tanév téli szünetidőszaki gyermekétkeztetésről az alábbi információkat osztotta meg:

Az étkeztetés időtartama:

2022. december 22., 23., 27., 28., 29., 30., 2023. január 2., 3., 4., 5., 6., napján (összesen 11 munkanap)

Helyszínek:

1. Belvárosi Konyha (volt Központi Leánykollégium) (3525. Miskolc, Palóczy u. 1.)

2. Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI (3534. Miskolc, Könyves K. u. 2.)

3. Miskolci Petőfi Sándor Fiúkollégium (3527. Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 33.)

4. Avastetői Általános Iskola és AMI (3524. Miskolc, Pattantyús-Ábrahám Géza u.2.)

 

2022.11.14  Fogadóóra

Tisztelt Szülők!

2022. november 15-én (kedden) 17 órától 18 óráig szülői fogadóórát tartunk iskolánkban, melyre a szülőket szeretettel hívjuk és várjuk.

Igazgatóság

2022.10.14  A 125 éves jubileum apropóján fogalmazódott meg bennünk a kérdés:

2022.09.28  MIMENZA

Tisztelt Szülők!

A Miskolci Közintézmény-működtető Központ bankszámla száma megváltozott!

 2022. október 1-től érvényes, étkezési térítési díj utaláshoz szükséges bankszámlaszámok https://mkmkozpont.hu/bankszamlaszamok oldalon megtekinthetők.

Az étkezéssel kapcsolatos változtatásokat, étkezés lemondást és rendelést, illetve reklamációt, számlaegyeztetést csak a MIMENZA felületen, https://mimenza.hu/ oldalon keresztül tudják intézni.

A 2022. október 15-ei (szombat) étkezést 2022. október 14-én (péntek) 8 óra 30 percig van lehetősége a szülőknek módosítani.

A 2022. október 17-ei (hétfő) étkezést 2022. október 14-én (péntek) 11 óra 30 percig van lehetőség a szülőknek módosítani.

MKMK Pénzügyi Osztály

2022.08.22  Étkezési térítési díjak

Köznevelési intézmények étkeztetésért fizetendő térítési díjainak mértéke Miskolc MJV Önkormányzata Közgyűlésének 11/2022. (VI.28.) számú, 2022. szeptember 1-től hatályos önkormányzati rendelete alapján  >>>

2022.08.17  Óraadói pályázatok a 2022/23-as tanévre

Biológia szakos óraadói pályázat >>>

Fizika szakos óraadói pályázat >>>

Német szakos óraadói pályázat >>>

Orosz nyelv szakos óraadói pályázat >>>

Testnevelés szakos óraadói pályázat >>>

 

2022.06.29  Ügyeleti napok a nyári szünetben

Az iskolában a nyári szünet idején a zavartalan működés biztosítása, a tanulók és szülők ügyfélfogadása, ügyintézése ügyeleti rendben történik.

2022. június 29. (szerda) 900-1300

2022. július 13. (szerda) 900-1300

2022. július 27. (szerda) 900-1300

2022. augusztus 10. (szerda) 900-1300

2022.06.15  Beiratkozás a 2022/2023-as tanévre

Személyes beiratkozás: 2022. június 23.  900 órától 1400 óráig

Kérjük, hogy minden diák a beiratkozáshoz szükséges alábbi dokumentumokat hozza magával:

  • általános iskolai bizonyítvány
  • NEK adatlap (Az új diákigazolvány igénylésének feltétele a NEK adatlap, melyet az okmányirodákban kell elkészíttetni.)
  • gyermekegészségügyi kiskönyv (oltási könyvek)
  • kitöltött mellékletek (tanulói adatlap, egészségügyi nyilatkozat, etika/ hittan oktatásról szóló szülői nyilatkozatot)

A középiskolai beiratkozás előtt elvégezhető online adatbeküldés >>>

2022.05.10  Étkezési igény a 2022-2023-as tanévre

Tisztelt Szülők!

A Miskolci Közintézmény-működtető Központ tájékoztatása alapján értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2022/2023. tanévre vonatkozó étkezési igények leadási határideje: 2022.június 30.

Az étkezés igényléséhez szükséges dokumentumokat az alábbi linken megtalálhatók. >>>

2021.12.15  Tehetségkutató testnevelési verseny eredménye

2021. december 13-án 8.osztályos diákok számára megrendezésre került tehetségkutató testnevelési verseny eredménye az alábbi linken megtekinthető.

2021.11.26  Tájékoztató étkezés lemondással kapcsolatban

Tisztelt Szülő /Gondviselő!

Felhívjuk szíves figyelmét, amennyiben gyermeke Covid betegség, illetve érintettség miatt nem mehet iskolába, az étkezése nem kerül automatikusan lemondásra.


Ezért azt írásban szíveskedjen lemondani az mkmk.menza@gmail.com email címen, a tanuló iskolája, neve, osztálya, illetve a lemondani kívánt napok megadásával.

 

Jó egészséget kívánunk!
MKMK Pénzügyi Osztály

2021.09.13  Tóth Anna világbajnoki bronzérmet nyert

A kenyai U20-as atlétikai világbajnokság negyedik versenynapján Nairobi városában a 17 éves Tóth Anna (12.A) szenzációs teljesítménnyel a harmadik helyen ért célba a 100 gát döntőjében.

Anna élménybeszámolója és a versenyen készült képek az alábbi linken tekinthetők meg.

 

2021.07.01  XIX. Fekvenyomó Diákolimpia

Az V. korcsoportos lányok közt saját súlycsoportjaikban Szabó Janka (10.A) és Papp Lilla (9.A) 1. helyezést, Hauser Réka (10.A) és Oláh Fruzsina (11.A) 2. helyezést, Márkusz Lilla (10.H) 3. helyezést, míg Molnár Eszter (9.C)  4. helyezést ért el.

A kitűnő egyéni eredményeknek köszönhetően iskolánk csapata országos diákolimpiai bajnok lett.

Valamennyiüknek szívből gratulálunk!

2021.06.10  2021/2022. tanév iskolai étkeztetésre vonatkozó információk

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Intézményünkben, a Diósgyőri Gimnáziumban is az MKMK biztosítja az iskolai étkezést, ezzel kapcsolatosan az alábbiak tudnivalókra szeretnénk felhívni a következő, 2021/2022. tanévre vonatkozóan:

A Miskolci Közintézmény-működtető Központ honlapján feltöltésre kerültek a 2021/2022. tanévre vonatkozó, az étkeztetés megrendeléséhez szükséges nyomtatványok (http://mkmkozpont.hu/igenyles-2021-2022-tanev-letoltheto-dokumentumok).

Szülői igényeknek és informatikai fejlesztéseknek köszönhetően a 2021/2022. tanév kezdetétől lehetőséget biztosítunk Önnek az étkezéssel kapcsolatos egyéni ügyintézéshez.

Ön online módon, gyorsan és kényelmesen, iskolai és MKMK ügyintézők bevonása nélkül, saját maga rendelheti meg és mondhatja le gyermekének/gyermekeinek étkeztetését.

A webes felületen történő regisztrációhoz a „Nyilatkozat QB-Suli egyéni használatához” elnevezésű dokumentum kitöltése és MKMK-hoz történő eljuttatása szükséges.

Amennyiben nem szeretne élni ezzel a lehetőséggel, és a jövőben is az MKMK munkatársai által történő ügyintézési formát választja, akkor - az eddigi gyakorlatnak megfelelően – szükséges kitölteni az étkeztetés igénylésére vonatkozó nyomtatványokat, melyek személyesen is átvehetőek a Miskolci Közintézmény-működtető Központ portáján (3525 Miskolc, Városház tér 13. szám).

A Nyilatkozat, illetve az étkeztetés igénylésére vonatkozó nyomtatványok leadási határideje: 2021. június 30.

Komporday Levente

intézményvezető

 

2021.05.04  Figyelemfelhívás a tanulók közétkeztetésével kapcsolatban

A Miskolci Közintézmény-működtető Központ figyelemfelhívása az újrainduló közétkeztetéssel kapcsolatban >>>

Ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók >>>

2021.04.30  Büszkeségeink

Kedves Ballagó Diákjaink!

 

Az idei tanév vége kicsit más, mint ahogy megszokhattuk, de a hagyományaink nem változnak.

Ezért igyekeztünk elkészíteni a „büszkeségfalat”, melyet fogadjatok nagy szeretettel!

2021.04.30  Érettségi tájékoztató

Kedves Diákok!

2021. május 3-tól (hétfő) megkezdődnek az érettségi vizsgák, ezért néhány fontosabb információt szeretnénk veletek megosztani:

1. 2021. május 3-7 között (magyar, matematika, történelem, angol nyelv és német nyelv) az érettségi vizsgák 9 órától kezdődnek.

2. 2021. május 10-e után a délelőtti érettségi vizsgák 8 órától, a délutáni vizsgák 14 órától kezdődnek.

3. Minden vizsgázónak a vizsga megkezdése előtt, legkésőbb fél órával el kell foglalnia a helyét a számára kijelölt vizsgateremben.

4. Mindenkit arra kérünk, hogy a vizsgának megfelelő ünneplő öltözékben jelenjen meg az iskolában.

5. Figyelmesen olvassátok el az elektronikusan megküldött vizsgabehívót, amin szerepel a vizsga helyszíne, időpontja és a vizsgaterem száma.

6. Az iskolába érkezéskor a belépés általános szabályai lesznek érvényesek (testhőmérséklet-mérés, kézfertőtlenítés). Maszk viselése a folyosón kötelező, a vizsgateremben ajánlott. Megérkezés után mindenki azonnal foglalja el helyét a számára kijelölt vizsgateremben.

7. Az írásbeli vizsgadolgozatok megtekintésének időpontjai:

  •  a 12. A és 12. C osztályok 2021. május 31-én, hétfőn 8 és 16 óra között;

  •  a 12. H és az előrehozott érettségi vizsgát tevő tanulók 2021. június 1-én, kedden 8 és 16 óra között.

 

Komporday Levente

igazgató

 

2020.10.22  Országos bajnok a leány távolugró csapat

A Szekésfehérváron megrendezett Atlétika Ügyességi- és Váltó Csapatbajnokság Diákolimpia országos döntőjén iskolánk leány távolugró csapata országos bajnoki címet szerzett. A megyei- és a további országos eredmények a következő linken tekinthetők meg.

2020.10.06  Étkezés díjak befizetése

A Miskolci Közintézmény-működtető Központ tájékoztatása >>>

2020.09.25  Házirend

Az érvényben lévő járványügyi készenléttel kapcsolatos rendelkezések betartása, valamint a Diósgyőri Gimnázium dolgozóinak, tanulóinak és az intézményben megfordulók egészségének és biztonságának védelmében a 2020/2021. tanévben az alábbi ideiglenes szabályokkal egészítjük ki az iskola Házirendjét.

2020.09.09  Ideiglenes házirend kiegészítés

A járványhelyzetre tekintettel iskolánk házirendjét az alábbiakkal egészítettük ki:

kiegészítés >>>

2020.04.08  Adatkezelési tájékoztató

TÁJÉKOZTATÓ A TANTERMEN KÍVÜLI, DIGITÁLIS MUNKARENDBEN VALÓ RÉSZVÉTEL SORÁN MEGVALÓSULÓ ADATKEZELÉSRŐL >>>

ÚTMUTATÓ A TANTERMEN KÍVÜLI, DIGITÁLIS MUNKARENDBEN VALÓ RÉSZVÉTEL SORÁN MEGVALÓSULÓ ADATKEZELÉSHEZ >>>

2020.04.07  OKTV döntő

Répási Tamás fizika I. kategóriában országos 20. helyezést ért el, felkészítő tanára Péter Barnabás.

2020.03.26  Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás

A B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakszolgálat közleménye >>>

2020.03.16  Digitális munkarend

Tájékoztatás >>>

2020.03.14  Határozat

A Kormány 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozata a koronavírus miatt a köznevelési és szakképzési intézményekben új munkarend bevezetéséről  >>>

2020.02.26  Szülőakadémia IX.

Tisztelt Szülők!

A nevelési problémákról szóló sorozatunk utolsó előadása 2020. február 28-án (pénteken) 16:30-tól kerül megrendezésre.

A meghívott előadó ismételten Labancz Dániel klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus.

Az előadás középpontjában továbbra is a kamaszok megértéséhez szükséges információk és nevelési tanácsok állnak majd.

Mindenkit szeretettel várunk!

 

További információ >>>

2020.02.18  Testnevelés alkalmassági vizsga

A vizsga időpontja: 2020. február 27. (csütörtök) 1300 óra

2020.01.24  Balatonfenyvesi Ifjúsági Tábor

Iskolánk balatonfenyvesi tábora kiválóan alkalmas a nyári időszakban osztályok, diákönkormányzat, kisebb jutalmazott közösségek részére, hasznos és jó hangulatú szabadidős tevékenységre.

A 2022/2023-as tanév táborozási időpontjai megtekinthetőek a gimnázium honlapján.

2019.12.12  Színes napok

2019.11.11  Kék vödör akció

Karácsony környékén mindenki elgondolkodik azon, hogyan tudná a nehéz sorsú, rászoruló családok ünnepét bearanyozni.

A Dorcas Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat idén is meghirdette a Kék vödör tartós élelmiszer adománygyűjtő akciót.

Az adománylista a következőket tartalmazza: cukor, étolaj, rizs, konzerv, májkrém, kakaó, tea, édesség, szaloncukor, fűszer, liszt, száraztészta.

Adományaikat a gimnázium portáján adhatják le munkanapokon 8-16 óra között
2019. november 29-ig.
(Kérjük, hogy a hosszabb szavatossággal rendelkező termékeket ajánlják fel.)

 További információ

2019.09.27  Diákszínpadi előadás

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2019. október 4-én (péntek) 1800 órától gimnáziumunk diákszínpadának előadására. Az első bemutató -  Brian élete, mely a Monty Python Csoport mára klasszikussá vált filmjének színpadi változata.

További információ >>>

2019.08.12  Diákszínpad

Kedves Diákunk!

Amennyiben érdekel a színjátszás 2019. augusztus 28-án gyere el a gimnáziumba és ismerkedj meg velünk!


A tervezett program:

  • 945   gyülekező az aulában
  • 1000 ismerkedő, bemelegítő játékok
  • 1050 tájékoztató a diákszínpad működéséről
  • 1100 bemutató próba és drámatréning
  • 1200 közös játék, ameddig jól esik

A részvétel semmire sem kötelez. Ha esetleg érdeklődsz, de ezen a napon nem érsz rá, szeptemberben is csatlakozhatsz a csapathoz.

Számítunk nyitott, érdeklődő részvételedre!

Székely Gabriella      Papp Zsolt
drámatanár drámatanár
2019.07.10  Büszkék rá, hogy a Kiliánba jártak

Évente találkozik az összetartó évfolyam, amely 66 éve, már a Diósgyőri Gimnáziumban érettségizett.

2019.03.19  Energiatudatos Iskola

A Diósgyőri Gimnázium "Energiatudatos Iskola 2019." címet nyert, melyet 2019.03.06-án a Parlamentben vehettünk át.

2019.02.11  Sporteredmények

Tanulóink 2018/2019-es tanév 1. félévében elért sporteredményei a következő linken tekinthetők meg.

2018.08.30  Étkezési kártya

Kedves Szülők!

Az étkezési kártya használatával megszűnik az „ebédjegyek” hó eleji átvételének problémája.

A kártya mind addig érvényes, amíg a gyerek az intézményben étkezik, nem kell havonta, illetve évente újat kiállítani.

Kártya nélkül nem lehet az étkezést igénybe venni.

A tanulók az étkezési kártyát az első tanítási napon vehetik át.

2018.08.23  Tanártalálkozó

A jubileumi év után ismét egy fontos, sokak számára kedves esemény közeleg. Októberben lesz öt éve annak, hogy legutóbb összejöttünk egy baráti találkozóra. Ezt a szép hagyományt idén is folytatni szeretnénk, immár hatodik alkalommal.

Időpont: 2018. szeptember 28. (péntek) 1300 óra

2017.09.04  Száz év tapasztalataiból merítenek a Diósgyőri Gimnáziumban

"Legalább tucatszor váltott nevet az Ungvárról áttelepített intézmény az alapítás óta, sőt volt, hogy néhány évig Kassára várták a diákjaikat. A múltat kiállításon és számtalan könyvben bemutató oktatási intézmény a sportolás és az egészségre nevelés terén is példát mutat." (minap.hu)

2017.06.12  100 éve Miskolcon

A 2017-es év a megemlékezések jegyében telik az intézmény számára. Ennek egyik állomása a kuriózumnak számító iskolatörténeti kiállítás, melynek anyagát Viczián Tamás és Berei Sándor tanár urak több mint egy éves kutató- és gyűjtőmunkája előzte meg.

Az ünnepségsorozat következő eseménye június 10-én, a Miskolci Nemzeti Színházban megrendezendő Centenáriumi gála volt, ahol az intézmény tehetséges diákjai mellett egykori diákok is felléptek.

A Diósgyőri Gimnázium tantestülete és tanítványai szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a kiállítás megtekintésére az iskola bejárata melletti Galériában.

Tekintsék meg iskolatörténeti diafilmünket, amelyet iskolánk neves évfordulójára állítottunk össze.